Kedves Mindenki!
Kissé megkésve itt is Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!
Nagyon jól telt életem első karácsonya. A karácsonyi készülődés részemről nagy sétákkal, bevásárlókocsiban való ücsörgéssel, fognövesztéssel, buláta és narancs nyammogással telt. Szenteste nagyon nem értettem mi az a díszes, világító kis fácska, majd jövőre jobban odafigyelek. Ajándékot sokat kaptam, anyáék minden nap adagolnak egyet, hogy kiélvezzem őket.
Én is kedveskedtem valamivel apáéknak. Egyfelől végre kibújt a felső fogam egyik sarka (húúúú), másfelől tegnap séta közben visszaintegettem többször anyának, aki előttem ment, és aktívan integetett. Drága szüleim nagyon meghatódtak, azóta persze nem csináltam, de majd, ha kiérdemlik megint. Emellett örömmel húzom fel magam állásba a kanapé háttámláján, illetve a kiskádamban, hogy elérjem, amit szeretnék. Volt már könyvespolc lefejelés is persze nagy ordítással és bekékült orrnyereggel:)
Már járt itt Bíró papa, Éva, Anna, tőlük egy csodaszép hintaló érkezett, nagyon élvezem ám:) Anyáék üzenik: a sütiket és a kocsonyát még aznap eltüntették, isssteni volt minden. Apa holnap a szarvast is megfőzi gyorsan, nyami-nyami.
Jönnek majd a mamák is sorban, várom őket.

Téli séta-szerelés
Lovaglás a hintaló előtt
December 24., Borisz kilenc hónapos
Séta a napsütésben, mint első karácsonyi ajándék
A családom
Lovakat nézünk
Bébihinta, imádom
Karácsonyi családi program: mindenki hintára fel!
Még mindig a hintaló előtt
Szenteste
Bíró papával telefonozunk
És a nagy Ő, a hintaló
A lányokat is megnevettettem ám
Irinka mama ajándékai, az építőkockák
Lovaglás a hintaló előtt
December 24., Borisz kilenc hónapos
Séta a napsütésben, mint első karácsonyi ajándék
A családom
Lovakat nézünk
Bébihinta, imádom
Karácsonyi családi program: mindenki hintára fel!Még mindig a hintaló előtt
Szenteste
Bíró papával telefonozunk
És a nagy Ő, a hintaló
A lányokat is megnevettettem ám
Irinka mama ajándékai, az építőkockák
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése