Kedves Mindenki!
A nyolcadik hónapom végéhez közeledve gondoltam felpörgetem kicsit az eseményeket.
Hogy jól megijesszem anyáékat, jóóóó alaposan megbetegedtem kezdésnek. Egy vírus okozta kis malőr volt csupán, több napos 39 fok feletti lázzal, hűtőfürdőkkel, kábasággal, tünetek nélkül, amit később kiütésekkel, hasmenéssel, kisebesedett popsival, és mint a több napos konstans sírás után kiderült, hihhhhetetlenül beherpeszesedett torokkal fejeltem meg. Nurophen szirupon és kúpon éltem, bizonyos alkalmakkor enni sem ettem semmit. De aztán kigyógyultam, és új attrakciókba kezdtem.
Először is annyira rákaptam az állandó beszédre, hogy van ébredéstől elalvásig folyamatos duma-üzemmódóm is, amit kedves szüleim nagyon élveznek. Aztán a kúszást már mesterien űzöm, a nappaliból az ebédlőbe, konyhába is kivándoroltam már. Ezért gondoltam, lassan négykézlábra kellene állni, gyakorlom is szépen, amíg a mászásra felkészülök.
Jártam Pécsett kirándulni, csak belelázasodtam, meg boltban többször, ahol egyszerűen imádok a bevásárlókocsiban ülni, mustárt lerámolni a polcról, illetve a kocsi fém vázát eszegetni (ezt kivédendő apáék egy pokrócot tesznek a tolós részre, legalább azt egyem, és valami kézfertőtlenítős bigyót is kennek mindenfelé, hátha segít).
Új ételek, amiket teszteltem: brokkoli, ok, eper-alma-gabona, nyam-nyam.
Megnéztem már egy teljes részt a Vízipókból, apa hátán lovagoltam, nyakában nevetgéltem, és szeretek felállítva rugózgatni is, főleg zenére persze. Emellett a sok-sok szokásos játék, csintalankodás:)
És újra






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése