2010. október 27., szerda

Október végén


Kedves Mindenki!
Újabb információk, adatok rólam...
73 cm és 8860 gramm vagyok. 7 hónapos múltam, fenekemet felemelve négykézláb hintázok, jóóóó nagyon. Hátrafelé hatalmas távokat kúszok már, ülve pedig előredőlök, bekapom a lábujjamat, és visszaülök gond nélkül. Már volt olyan, hogy csak kétszer aludtam, és négyszer ettem napközben, de lefekvésig lassan megy az idő, elfáradok. Egyik alkalommal nem is ettem meg a vacsorát, csak sírtam, sírtam, olyan álmos voltam. Anyáék idegbajt kaptak, hogy mi lesz, de én aludtam majd feleannyi étellel is reggelig. Szeretem a babakekszet gyümivel, már ettem csirkét is, elment, és még mindig nem bújtak ki a felső fogaim. Anya olyan izé, vett nekem egy szilikon jégkockatartót, amiről azt hittem a végtelenségig rághatom majd, ehhez képest elvette, és csirkeőrleményt fagyasztott bele. Nem kegyetlen?
Lassan kapok új autós ülést, mert a hordozó már kissé szűk és rövid nekem. Végre előre nézhetek a gépjárműben:) Fürdéskor már stabilan ülök a kádban, és nagyokat nevetek a spriccelős békán, vagy a csapkodáson, mikor mi adódik ugye.
Mama Tiszaújból itt van nálunk, sokat játszunk, nevet rajtam. Hozott nekem új overallt, macifüles, szeretem (Ancsa kolléganője küldte, köszönöm). És szuper sapkákat is kötött, jó lesz télre. Fedák Gabi néni fuvarozta autóval, vele is megismerkedtem, jó volt. Köszönöm neki, hogy több hétig lesz mibe belepisilnem, mert hogy annyi pelust hozott:)
Bíró papa és Krisztián is járt nálunk, segítettek apának fát vágni és pakolni, hogy mindig jó melegben legyek. Köszi, és persze papának külön a dajkálást is. (Megjegyzem, adhattál volna egy kicsit a sült csirkédből a gumi fogkefém helyett, de majd jövőre beleeszek, ha akarod, ha nem:)))

Új overallban szép az élet
Ebédlőasztalon rágni és elgondolkozni jó
Kis fogaim
Új sapim
Bíró papa ölében (a háttérben favágó-láncfűrészmester Krisztián)
Anyával, kockával, pucér lábbal
Fedák Gabi nénivel




1 megjegyzés: