Kedveseim!
Nagyon régen írtam már, mert újra annyi, de annyi dolgom volt. Fel kellett híznom a születési súlyom duplájára, ami sikerült, sőt:). Aztán megtanultam rendesen, egy kézzel is fogni, oldalról felvenni bármit, amit csak érek. És tudok kicsit kúszni fenék emelgetve, félig oldalra fordulni hátról.

De a legnagyobb csodáim: hasról hátra fordultam egy reggelre, és ott vigyorogtam a családra, amikor benéztek. Majd először kilencven, később 180 fokkal tekertem el magam a kiságyban, ekkor anyáék a talpaimat találták meg a fejem helyén. Jóóó ugye? De a csúcs az ülés!! Már több percig képes vagyok rá, persze kissé beledőlve, főleg, ha nevetek közben. De olyan jó, én úgy utálok feküdni, ülnék mindig, ha lehet, ha nem. Még a lábamat is ülve próbálom bekapni, persze a sörhasamtól nem nagyon jutok el hozzá:).
És megettem már egy csomó almát, majdnem egy negyedet is egyszerre. Jóféle, kicsit fintorgós savanyú, de azért csúszik. Mama vett nekem szép pirosat, biztosan azért is olyan fini:)
Aztán, lassan-lassan növögetnek a fogacskáim, már látszanak az ínyemben, jó sokat nyálaskodok is mindenfelé. Van új kedvencem, egy horgolt Hupikék Törpike, olyan izgi rágni, el sem tudom mondani.
A fürdés is új módi már, a víz felét ugyanis kipancsolom, anya úszik feszt:) De apa is megkapja a magáét persze.
Íme a fotók, puszi mindenkinek!!!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése